Kedden újabb vakcinaszállítmány érkezett, ezzel együtt már összesen 79 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag van az országban – derült ki az operatív törzs mai tájékoztatójából.

Müller Cecília: újabb vakcinaszállítmány érkezett

A járványadatok stabilitást mutatnak, a számadatok javulnak – mondta el Müller Cecília.

Újabb vakcinaszállítmány érkezett ma, ezzel 39 ezer fővel bővült a beolthatók köre – tette hozzá az országos tisztifőorvos. Valamennyi egészségügyi dolgozó számára megnyílt az oltakozási lehetőség, a gyógyszerészeket is várják az oltópontokon.

Müller Cecília arra buzdít mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert ez egy nagyon sarkalatos pontja a járványkezelésnek. Az egészségügyben dolgozók mellett már készülnek a szociális otthonok, a következő csoport védőoltására, ahol az ott lakók és az ápolók is magas kockázatnak vannak kitéve.

Magyarország úgy olt, ahogy a gyártó javasolja
Magyarország alkalmazkodik az oltóanyag alkalmazási irathoz, hiszen ezen feltételek mellett garantálta a gyártó a hatást, amit el akarunk érni, vagyis az immunizálást – mondta el Müller Cecília. Továbbra is az oltási séma az, hogy az első oltást követő 21. nap tájékán jelölik meg az oltóhelyek a következő oltás beadásának időpontját, majd ezt követően egy hét múlva válik teljessé a védettség az alkalmazási előirat szerint.

Lázasan ne menjünk oltásra
Az oltás nem igényel különösebb rákészülést, nem kell éhgyomorra menni. Jó, ha ismeri az egészségügyi adatait, hogy milyen gyógyszereket szed, vigye magával az egészségügyi iratait. Ha valakinek akut lázas betegsége zajlik (még ha nem is koronavírus), akkor el kell halasztani az oltást, érdemes lemondani az előjegyzést és egy későbbi időpontra áthelyezni – javasolja az oltásra készülőknek Müller Cecília.

A következő hetekben újabb vakcinaszállítmányok jönnek
A következő hetekben újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, ettől függ, hogy hogyan lehet a következő csoportokat beléptetni az oltási programba. Folyamatosan figyeljük az oltóanyagra jelentkezőket, az igényeket, ha azt látjuk, hogy a megelőző csoport igényét teljesítettük, akkor jöhet a következő csoport – mondta el Müller Cecília. Ha valaki lemaradt a saját csoportjának preferált idejében, bármikor pótolhatja.

forrás: www.webbeteg.hu