A probiotikumok divatos táplálékkiegészítővé váltak, egyre többen fogyasztják azzal a céllal, hogy bélrendszerük egészségét javítsák. Árthatnak is azonban, a kutatók pedig mostanáig nem foglalkoztak azzal, mennyire biztonságosak, egy új tanulmány szerint.
A mellékhatások közlése gyakran „hiányos, vagy elégtelen” azokban a klinikai vizsgálatokban, melyek a probiotikumokkal foglalkoznak, írják a párizsi Descartes Egyetem kutatói az Annals of Internal Medicine-ben publikált tanulmányukban.
Egy ember bélrendszere több ezer milliárd baktériumot tartalmaz, és az orvosok csak mostanában kezdik felmérni a bélbaktériumok egészségre gyakorolt hatását.
A probiotikumokat azzal hirdetik, hogy hozzájárulnak a bélrendszer egészségéhez azáltal, hogy „jó” baktériumokat visznek be a belekbe, serkentik az immunrendszert, elhárítják a fertőzést és megelőzik a „rossz” baktériumok elszaporodását a vastagbélben.
De a probiotikumok használatából kár is származhat, főleg beteg vagy immunkárosodott emberek esetében, akik hajlamosak a fertőzésre vagy kóros immunreakciókra. A probiotikumokat összefüggésbe hozták néhány betegnél fertőzéssel, főleg szív infekcióval és szepszissel, okozhatnak anyagcserezavart vagy túlstimulálják az immunrendszert, sőt gyakran a baktériumok mellett penészgombákat is tartalmazhatnak.
A kutatók azt vizsgálták, hogy ezeket az ártalmakat vajon követték-e az átnézett 384 klinikai vizsgálatban, melyek a pro- és prebiotikumokkal foglalkoztak. Az utóbbiak olyan tápanyagok, melyek elősegítik a bélbaktériumok szaporodását.
A vizsgálatok egyharmada nem közölt semmilyen tájékoztatást a mellékhatásokról a francia kutatók szerint. Ahol közöltek, az is rosszul volt leírva és ritkán jelentették, és sokan nem is tartották ezt szükségesnek. Az áttekintett tanulmányoknak csak 28 %-a tartalmazott mellékhatásra utaló adatot. Minden 5 tanulmányból csak egy közölte a súlyos mellékhatások számát.
A francia kutatók végül is nem találták bizonyítékát annak, hogy ezek a termékek általában ártalmasok lennének a legtöbb ember számára, de a tanulmány megerősíti annak a fontosságát, hogy beszéljen mindenki az orvosával, ha probiotikumokat kezd szedni.
Az átlagos páciensnek inkább ajánlatos a jól kiegyensúlyozott táplálkozás, sok gyümölcs és zöldség, rostdús ételek és kevesebb fehérje fogyasztása.
forrás: www.informed.hu