Ki ne sóhajtana fel egy kimerítő nap, egy stresszes vizsga, vagy fokozott fizikai igénybevétel után, hogy elfáradt? Nem mindegy azonban, hogy a fáradtság átmeneti jellegű, és idővel elmúlik, vagy tartósnak bizonyul. Mutatjuk, hogy utóbbit mi okozhatja.

A fáradtság természetes dolog, minden ember küzd vele: ki ritkábban, ki gyakrabban. És olyanok is akadnak, akik szinte állandóan. Hátterében számos ok állhat: pörgős életvitel, megerőltető munka, kialvatlanság, fizikai vagy lelki megterhelés, kimerültség, stressz, betegség vagy valamilyen egészségügyi probléma, vitamin- esetleg ásványianyag-hiány. És a sort még folytathatnánk. Ahhoz, hogy a fáradtságot kezelni tudjuk, első körben ki kell deríteni, hogy átmeneti vagy tartósan fennálló állapotot jelent.

Nem mindegy, mitől vagyunk fáradtak
Míg az általános, izomgyengeséggel és energiahiánnyal járó fizikai fáradtság odafigyeléssel, azaz helyes táplálkozással, megfelelő folyadékbevitellel és pihenéssel hatékonyan és viszonylag gyorsan kiheverhető, addig az állandó fáradtság leküzdése korántsem ilyen egyszerű. Utóbbi legjellemzőbb ismérve ugyanis, hogy nem lehet „kialudni”, vagy kipihenni. Akkor sem, ha esténként korán fekszünk, és az optimális alvásidőt – ami nemzetközi ajánlások szerint felnőttek esetében 7-9 óra – is betartjuk. Sőt, úgy sem, ha változatos programokat szervezünk, hogy testünknek és agyunknak is lehetőséget nyújtsunk a kikapcsolódásra. Amennyiben a fáradtság állandóvá válik, vagy egyéb tünetek is társulnak hozzá, érdemes orvoshoz fordulni, mert előfordulhat, hogy egy korábban nem diagnosztizált egészségügyi probléma, esetleg egy már ismert testi-lelki betegség áll a háttérben.

Milyen tünetei lehetnek az állandó fáradtságnak?
A lehetséges fizikai és lelki tünetek száma gyakorlatilag végtelen: az állandó fáradtság okozhat a többi között kimerültséget, kedvetlenséget, apátiát, szédülést, fejfájást, koncentrációs zavarokat, alvászavarokat, étvágytalanságot, legyengült immunrendszert – melynek következtében fogékonyabbak leszünk a fertőzésekre -, de lehet mentális betegségek, például major depresszió velejárója is. Ez az állapot a legtöbb érintettnek különösen megterhelő, mert gyakran még a napi teendők elvégzését is megnehezíti vagy ellehetetleníti.

A szimptómák mellett az állandó fáradtságot kiváltó okok is rendkívül változatosak lehetnek a mentális okoktól – lelki bánat, stressz, traumatikus esemény – a kezelendő betegségeken át – például vérszegénység, pajzsmirigy-alulműködés, cukorbetegség, szívbetegség – egyes gyógyszerek – antidepresszánsok, nyugtatók – szedéséig.

A magnézium és a kálium igazi Jolly Joker
Amire azonban kevés érintett gondol, és amire gyakran csak az alapos kivizsgálás során derül fény, az, hogy az állandó fáradtság vitamin- és/ vagy ásványianyag-hiány miatt van. Szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez, ezzel együtt anyagcserénk és energia-háztartásunk zavartalan fenntartásához számos vitamin és nyomelem járul hozzá. Amennyiben ezekhez természetes úton, vagyis zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék és magvak bevitelével nem jutunk hozzá, és pótlásukról sem gondoskodunk, hiányállapot lép fel.